FONTOS Nekiment Donald Trump vámjainak a Fed elnöke

Európai Bizottság

Nagy változás érik a gyógyszereknél, nyugdíjasokat érintő tervet lepleztek le Brüsszelben

Nagy változás érik a gyógyszereknél, nyugdíjasokat érintő tervet lepleztek le Brüsszelben

Az Európai Bizottság gyógyszerügyi reformja kötelezővé tenné a betegtájékoztatók digitalizálását: a papíralapú ismertetőket QR-kódok váltanák fel a gyógyszerek csomagolásán. A gyógyszeripar támogatja az intézkedést, érvelve az alacsonyabb gyártási költségek, a gyorsabb elérhetőség és a biztonságosabb tájékoztatás mellett. Kritikusok szerint azonban a javaslat a nagy gyógyszergyártók érdekeit szolgálja, miközben a betegek, főként az idősebbek tájékozódási lehetőségeit szűkíti – számolt be az Euractiv.

Brutális fegyverkezésbe kezdenének a lengyelek

Brutális fegyverkezésbe kezdenének a lengyelek

Lengyelország bejelentette, hogy az Európai Unió járvány utáni helyreállítási alapjából származó részesedéséből 30 milliárd zlotyt (7,2 milliárd eurót) kíván átcsoportosítani védelmi és biztonsági kiadásokra. Ez az első ilyen kezdeményezés az EU tagállamok között - tudósított a Notes from Poland.

Megjött a kormány reakciója a sokkoló állításra

Megjött a kormány reakciója a sokkoló állításra

A magyar államadósság idén és a következő években is csökkenni fog, az Európai Bizottság állításaival szemben nincs kockázat a magyar államadósságban - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium reagálva arra, hogy Brüsszelben úgy látják, Magyarország államadóssága a következő évtizedben újra növekvő pályára állhat, miközben a költségvetési politika csak korlátozott mozgástérrel rendelkezik a kedvezőtlen gazdasági környezet és a magas kamatterhek miatt.

Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni

Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni

Feszített az EU-tagállamok költségvetése, a GDP-növekedés pedig lassan indul be az éppen fegyverkezési kiköltekezésre készülő Európai Unióban – állapította meg az Európai Bizottság egy friss jelentésében. A költségvetési hiány és az államadósság-állomány növekedése általánosan folytatódhat a legtöbb országban a dokumentum szerint. Brüsszelben úgy látják, Magyarország államadóssága a következő évtizedben újra növekvő pályára állhat, miközben a költségvetési politika csak korlátozott mozgástérrel rendelkezik a kedvezőtlen gazdasági környezet és a magas kamatterhek miatt. Főként arra figyelmeztetnek, hogy a lakossági állampapírok tömeges lejárata, a devizaadósság árfolyamkockázata, valamint az állami garanciákból fakadó rejtett kötelezettségek fokozzák majd a fiskális kockázatokat. Megjegyzik, bár a kormányzat törekszik a hiány csökkentésére, az adósságszint 2035-re meghaladhatja a 85 százalékot, ami hosszú távon fenntarthatatlan lehet.

Lepattintották Ursula von der Leyen tervét a déli tagállamok

Lepattintották Ursula von der Leyen tervét a déli tagállamok

A dél-európai országok – élükön Franciaországgal, Olaszországgal és Spanyolországgal – elutasítják Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnök javaslatát, amely olcsó, a tagállamok által felvett hitelekkel növelné a védelmi kiadásokat.

Brüsszel teljesen kihagyta stratégiai terveiből Magyarországot, leírták a kormány terveit

Brüsszel teljesen kihagyta stratégiai terveiből Magyarországot, leírták a kormány terveit

Az Európai Bizottság 47 kiemelt bányászati és feldolgozóipari projektet jelölt ki, amelyeket a tagállami hatóságoknak gyorsított eljárásban kell engedélyezniük – feldolgozó létesítmények esetén akár 15 hónapon belül. Az új intézkedések célja, hogy az évtized végéig jelentős kapacitás épüljön ki Európában a lítiumhoz, kobalthoz, rézhez és ritkaföldfémekhez hasonló stratégiai nyersanyagok kitermelésében és feldolgozásában – jelentette be az Európai Bizottság kedden. A listában egyetlen egy magyar projekt sem szerepel, hiába épülnek használtakkumulátor-feldolgozó projekt az országban, ezzel pedig elesnek a lehetséges több milliárd eurós uniós támogatástól is.

Trükközne a Kúria, blokkolhatja az Európai Bizottság a magyar EU-forrásokat

Trükközne a Kúria, blokkolhatja az Európai Bizottság a magyar EU-forrásokat

Miközben Magyarország uniós forrásainak sorsa továbbra is bizonytalan, a Kúria jelenlegi gyakorlata alááshatja a bírói függetlenség megerősítését célzó igazságügyi reformok hitelességét. Varga Zs. András elnök megkerüli a törvényes kinevezési eljárást, ami veszélyeztetheti a 2023-ban felszabadított uniós támogatások további folyósítását. Michael McGrath uniós biztos budapesti tárgyalásain minden fórumon hangsúlyozta a bírói függetlenség jelentőségét, jelezve, hogy a forrásokhoz való hozzáférés ehhez a feltételhez szorosan kötődik.

Három dolgot kért Brüsszeltől a magyar kormány

Három dolgot kért Brüsszeltől a magyar kormány

Michael McGrath jogállamiságért felelős uniós biztossal egyeztetett Bóka János - olvasható az európai uniós ügyekért felelős miniszternek a Facebook-oldalán közzétett hétfői bejegyzésében.

Súlyos intést kapott a magyar kormány az Európai Bizottság emberétől

Súlyos intést kapott a magyar kormány az Európai Bizottság emberétől

Élesen bírálta a szuverenitásvédelmi törvényt Michael McGrath, az Európai Bizottság jogállamiságért felelős biztosa, aki hétfőn érkezett meg Budapestre. A jogszabály szerinte több ponton sérti az uniós jogot. A biztos hangsúlyozta, Magyarország csak konkrét reformok elfogadásával juthat hozzá a befagyasztott uniós forrásokhoz.

Kemény üzenetet küldött Brüsszel a törököknek

Kemény üzenetet küldött Brüsszel a törököknek

Az Európai Bizottság elítélte Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármester letartóztatását, és felszólította Törökországot a demokratikus értékek tiszteletben tartására.

Újabb tabu dőlhet meg az EU-ban – jobb üzlet, mint az államadósság

Újabb tabu dőlhet meg az EU-ban – jobb üzlet, mint az államadósság

Az NextGenerationEU program mintájára az Európai Bizottság egy újabb, 150 milliárd eurós közös uniós hitelfelvételt javasol a védelmi kiadások finanszírozására. A koronavírus-járvány idején indított NGEU-t a gazdasági hatások, a piaci fogadtatás és a kötvénykibocsátás sikere alapján Brüsszel piaci szempontból pozitív példának tartja, mégha a helyreállítási alap kifizetéseit sokan lassúnak tartják. A közös uniós adósság gondolatát most kisebb vita kíséri, mint 2020-ban, a járványprogram indításakor, de bőven akadnak politikai és jogi kihívások az EU-s hadikötvények tervében.

Már tárgyal Washington és Brüsszel – az előtt kifulladnak a vámok, hogy bevezetnék őket?

Már tárgyal Washington és Brüsszel – az előtt kifulladnak a vámok, hogy bevezetnék őket?

Maros Sefcovic, az EU kereskedelmi biztosa kedden az Egyesült Államokban tárgyal Howard Lutnick kereskedelmi miniszterrel és Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselővel. A találkozó célja az EU–USA gazdasági kapcsolatok fenntartása és elmélyítése. Könnyen lehet, hogy az április 2-től az uniós acél- és alumíniumimportra kivetett vámokat mégsem alkalmazzák majd.

Őrült javaslat: rengeteg pénzt kaphat Ukrajna fegyverekre, de komoly kikötést tenne az EU

Őrült javaslat: rengeteg pénzt kaphat Ukrajna fegyverekre, de komoly kikötést tenne az EU

Az Európai Parlament jelentősen megemelné az uniós védelmi ipar fellendítésére szánt EDIP-program költségvetését, a Bizottság által javasolt 1,5 milliárd euró helyett 15 milliárdot (6000 milliárd forintot) különítene el a frissen felvetett SAFE-hitelalapból. Emellett 5 milliárd eurót (2385,5 milliárd forintot) szánnának az ukrán védelmi ipar támogatására, amit a tagállamok még nem hagytak jóvá – számolt be az Euractiv.

Csúcsfokozatba kapcsol az EU, Magyarország újra a figyelem középpontjában

Csúcsfokozatba kapcsol az EU, Magyarország újra a figyelem középpontjában

Az Európai Tanács e heti csúcstalálkozója után, ahol a tagállamok gazdasági versenyképesség növeléséről és beruházásösztönző intézkedésekről állapodtak meg, a jövő héten is eseménydús napok várnak az EU intézményeire. Michael McGrath jogállamiságért felelős biztos Budapestre látogat, Ursula von der Leyen találkozik a tagállamok EU-nagyköveteivel, míg Henna Virkkunen és Wopke Hoekstra több kiemelt szakmai fórumon vesznek részt. A hét egyik kulcsmomentuma lehet a párizsi csúcstalálkozó, ahol a tagállamok vezetői Ukrajna jövőjéről és egy esetleges európai békemisszióról is egyeztetnek.

Durva fegyvert vethet be az EU az Egyesült Államok ellen

Durva fegyvert vethet be az EU az Egyesült Államok ellen

Franciaország azt fontolgatja, hogy az Európai Unió bevesse legerősebb kereskedelmi védekező eszközét az Egyesült Államokkal szemben, amennyiben Donald Trump tisztességtelen vámintézkedésekkel próbálná nyomás alá helyezni az EU-t.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.